10. rész : Helló,London! - Itt a szívem máris hevesebben ver...

A költözés elég hosszadalmas volt, de végre vége. Anya pasija nem is olyan vészes, bár apát nem pótolhatja, de legalább anya boldog.

Próbáltam berendezni az új szobámat, de a régi függönyöm valahogy nem illett a fal színéhez. Anya, és Bobby is dolgozott, úgyhogy úgy döntöttem, hogy elmegyek, körülnézek egy kicsit a városban, hátha találok egy szép függönyt. 

Ahogy sejtettem, hatalmas tömeg volt az utcán, de ez nem jelentett akadályt, hiszen New Yorkban megszokhattam ezt. Nem kellett messzire mennem, hogy találjak egy nagyon helyes ki függönyt. Miután megvettem, hazaindultam. Séta közben egy ismerős helyen találtam magam. Mielőtt visszamentem New Yorkba, itt beszélgettem Zaynnel. Gondoltam leülök egy kicsit az ismerős padra, és nézem, ahogy csordogál a víz a szökőkútban. Zaynről a gondolataim szinte fénysebességgel váltottak át Harryre. Egy hónapja nem beszéltem vele, nem keresett, azt sem tudom, hogy él-e még egyáltalán. Oké, azt tudtam, hogy még él, hiszen ha nem így lenne, a hír már bejárta volna a világot, és én is tudnék róla. 

-Caroline? -hallottam egy döbbent, de ismerős hangot.

-Zayn! -pattantam fel, és megöleltem. Nagyon örültem a váratlan társaságnak.

-Hogy kerülsz te ide? -kérdezte még mindig hitetlenkedő pillantással.

-Hát.. múltkor megmutattad ezt a helyet, és gondoltam nem bánnád, ha...

-Nem! Úgy értem hogy kerülsz Londonba? Csak azt ne mondd, hogy a pad és a szökőkút miatt jöttél ide New Yorkból. 

-Ennél azért több eszem van.. -nevettem. -Már itt lakom.

-És mi erről miért nem tudunk? Harry tudja, vagy meglepetésnek szántad?

-Miért kéne Harrynek tudnia? Nem tartozom neki beszámolóval sz életemről...

-A barátodnak azért mégis. -a 'barátod' szó hallatán összerezzentem. A barátom? 

-Miről beszélsz? Harry még New Yorkban szakított velem... -vallottam be. -Azóta egyáltalán nem is beszéltem vele.

-Mi? De Harry azt mondta, hogy ma reggel beszélt veled utoljára, és hogy minden rendben van veled... veletek. -mondta Zayn ismét döbbenten. -Miért nem mondta el?

-Nem tudom, Zayn, és őszintén... nem is érdekel igazán. 

-Talán nem akart elfelejteni téged... -New Yorkban még egészen úgy tűnt, hogy el akar felejteni. Az órámra pillantottam, és megállapítottam, hogy ideje lenne mennem.

-Akárhogy is van, az legyen az Ő problémája. De egy dolgot ígérj meg! Nem mondod el senkinek, hogy itt vagyok. Nincs kedvem egy találkozáshoz Harryvel. 

-Oké, ha így neked jobb, nem szólok senkinek... -ígérte.

-Köszönöm. Most viszont mennem kell... Szia! -köszöntem el tőle. 

Harry szemszöge.


-Akkor ma este végre nyugi van? Végre egy szabad hétvége! -lelkendezett mellettem Louis. Már egy hónapja alig aludtunk, és szinte nem is volt szabadidőnk, úgyhogy mind az öten örültünk egy olyan hétvégének, amikor végre kipihenhetjük magunkat -már amennyire egy hétvége alatt lehetséges. Éppen hazafelé sétáltunk, amikor egy ismerős lányt fedeztem fel a távolban. Először azt hittem, hogy csak fáradt vagyok, és mindenfélét képzelődök, de végül is leráztam Lout, és a lány után indultam. Amikor már elég közel voltam hozzá, rájöttem, hogy nem a képzeletem szórakozik velem, ez a lány tényleg Caroline. Azt viszont nem értettem, hogy hogy került ő Londonba. Muszáj volt megkérdeznem...
-Caroline? -nyúltam a karja után félénken.
-Tessék? -kérdezte, miközben megfordult. Mikor meglátott, hirtelen túl komolyan nézett rám, ami bevallom, hogy kicsit megijesztett. -Te vagy az?
-Én... hogy kerülsz ide? 
-Itt lakom. -hangzott a válasz.
-Micsoda? -erre tényleg nem számítottam... -Hogy-hogy?
-Nem tartozom neked semmiféle magyarázattal. -vonta meg a vállát.
-Nézd... amit New Yorkban mondtam... azt csak...
-Nem érdekel, Harry. Nem miattad vagyok itt, hanem mert nem volt választásom. Muszáj volt ide jönnöm, nem számít, hogy ez az egyetlen hely, ahova nem akartam. -szakított félbe.
-Én nem kérek tőled sokat... csak 10 percet. -böktem ki végül. Nagyon szerettem volna egy kicsit Carolinenal lenni, akkor is, ha sikerült megutáltatnom magam vele. 
-10 perc. Egy másodperccel sem több. -mondta, és a legközelebbi pad felé vette az irányt. Leültem mellé, Ő pedig engem nézett.
-Tudod... én New York-ban nem azért tettem, amit tettem, mert azt akartam csinálni... fogalmad sincs mennyire nem akartam, de úgy láttam a legjobbnak, ha szakítok veled. A távkapcsolatok elsöprő része nem túl tartós... én csak azt akartam, hogy boldog legyél. Ha nélkülem, akkor nélkülem, a lényeg az, hogy boldog légy. -Caroline már nem is rám nézett, hanem egy kavicsot piszkált a lábával. 
-És miért nem mondtad meg a fiúknak? -kérdezte, miután felnézett. Erre a kérdésre zavarba jöttem, hiszen ezt neki nem kéne tudnia...
-Honnan veszed, hogy nem mondtam el nekik?
-Zayn mondta... találkoztam vele az előbb.
-Szóval Zayn... -sóhajtottam.
-Miért nem tudják? Miért hiszik azt, hogy mi ketten még ... ?
-Nem akartam elmondani nekik, nem is tudom, hogy miért. Talán csak nem akartalak elfelejteni...bár ha nem emlegetnek téged, akkor sem tudtalak volna elfelejteni,Caroline. - nagyon szerettem volna kimondani... de féltem. Féltem, hogy kinevet, és itt hagy. Féltem, hogy Ő már nem érez így.Rettegtem a reakciótól,de az járt a fejemben,amit anya szokott mondogatni: 'Inkább azt bánod, hogy kimondtad, és nem úgy sült el, ahogy akartad, vagy azt, hogy nem mondtad ki, és nem tudtad meg, hogy mi lett volna ha...?' A nyelvemen volt már az az egyszerű 9 betűs szó, amit még soha nem mondtam lánynak. -Szeretlek. -végül kimondtam. Nem is tudom leírni, hogy Caroline hogy nézett rám ez után.


Caroline szemszöge.


-Szeretlek. -mondta Harry. A szívem hatalmasat dobbant, majd úgy éreztem, hogy egy pillanatra megállt. A hasam görcsbe rándult, én pedig remegni kezdtem. Nem tudtam, hogy mint mondjak... nem találtam a megfelelő szavakat, bármennyire is kerestem őket. Harry közelebb csúszott hozzám a padon, és megfogta a kezemet. A szívem -ha ez lehetséges- még hevesebben kezdett dobogni. A sokk után azonnal eszembe jutottak az ápolónő szavai.
-Harry... -össz-vissz ennyit tudtam mondani. Egyszerűen nem tudtam megszólalni.
-Mi lenne, ha ezt nem itt beszélnénk meg,a lesifotósok, és a rajongók előtt? -suttogta.
-Nem tudom, hogy mit kéne megbeszélnünk...
-Akkor... már nincs esély, hogy mi ketten újra együtt lehessünk? -hajtotta le a fejét szomorúan.
-Én... -kezdtem bele, de egy csapat visítozó tinilány félbe szakított. Képeket, és aláírást kértek Harrytől. Ahogy láttam, nem igazán zavarta őket, hogy én is ott vagyok, úgyhogy amíg Harry el volt foglalva a rajongóival, felálltam, és haza sétáltam. Akkor jöttem rá, hogy mekkora hülyeséget csináltam, amikor hazaértem. Kezdtem egyre rosszabbul érezni magam, amiért csak úgy otthagytam.