15.rész : Meglepetéés!

Vegyes érzésekkel telve vágtam neki másnap délelőtt London utcáinak. Az utam egyenesen a fiúk házához vezetett. Remegő kézzel, de sikerült rávennem magam, hogy becsengessek. 

-Szia! Hát te mit keresel itt? -nyitott ajtót Liam. 

-Niallhoz jöttem. -mondtam mosolyogva. -Itthon van? 

-Igen. Azt hittem, hogy Harryt keresed. -mondta egy kérdő tekintet kíséretében. 

-Most Niallal van egy kis megbeszélni valóm. -válaszoltam, és beengedett. Amint becsukta az ajtót, a szőke hajú fiú nevét kiáltotta, aki fél perc múlva levágtatott a lépcsőn, és egy biztató mosollyal üdvözölt. Liam a konyha fel ment, Niall pedig felvezetett a szobájába.

-Harry pont most ment el hozzád... -jegyezte meg.

-Most nem Harryhez jöttem. Mi újság? -mosolyogtam rá.

-Azért jöttel, hogy beszélgessünk a semmiről? - képedt el. Nem, valójában nem, de nem tudtam, hogy kéne elmondanom Niallnak, hogy együtt élek a bátyjával és az apjával.

-Nagyon régen beszélgettünk már. Hiányoztál. Több,mint egy hónapja nem is láttalak. Azért jöttem, hogy bepótoljuk. 

-Aha... hát jó. Mit szeretnél tudni?

-A családod. Milyen viszonyban vagy velük? -tértem rá finoman a témára, amire egy újabb meglepett arckifejezés volt a reakció.

-Ma délben megyek apámhoz ebédre. Ott lesz az új barátnője, meg a lánya. Előre félek attól a csajtól! Ez is biztos valami idegbeteg mint az előzőek. Eddig mindegyik bepróbálkozott nálam.

-Előzőek? -néztem rá, és ezúttal nem Ő meredt rám értetlenül, hanem én rá. 

-Tudod, apám nem nagyon válogat. Elég sok nő volt az életében... 

-Tess..tessék? Hogy so..sok? Mégis... mennyi?! 

-Nem tudom, nem számolom, de úgy tűnik, hogy eddig a mostani a legkomolyabb. Ha beszélek vele, folyton arról az új nőjéről áradozik. Ez biztató, nem?

-Igen, valamennyire... -motyogtam. Nem túl megnyugtató... ha ez az ember átveri az anyámat, azt nem ússza meg szárazon. -És lehet, hogy a lánya is jó fej! -próbáltam egy mosolyt erőltetni az arcomra.

-Ki tudja... őszintén nem hiszem. Minden lány egyforma: csak a hírnevem kell nekik.

-De neked van barátnőd nem? -kérdeztem.

-Volt. Két hete. Csak azért akart velem járni, hogy egy kicsit reflektorfénybe kerülhessen. Hihetetlen, hogy milyen emberek vannak. Sokszor van elegem ebből a hülye hírnévből. Nagyon megnehezíti az életünket. -mérgelődött. -Egyébként te hogy-hogy ide költöztél? 

-Anyum talált egy pasit, és hozzá költöztünk. -vontam meg a vállam. Már nem is akartam elmondani, hogy mi van a szüleink között. Azt gondoltam, hogy majd úgyis rájön pár óra múlva, nem kell, hogy én fedjem fel előtte ezt  a meglepetést.

-Caroline! Kinyitnád az ajtót? -kiabált anya a konyhából, mikor meghallotta, hogy csengettek. Tudtam, hogy Niall érkezett meg, úgyhogy vidáman nyitottam ki neki az ajtót, bár kicsit féltem a reakciójától. 

-Szia! -köszöntem mosolyogva. 

-Hát... hát te? Caroline? Te.. hogy? -dadogta döbbenten.

-Én vagyok az idegbeteg lány.. tudod, olyan, mint az előzőek.

-Te tudtad? 

-Igen. Tegnap este Harry elmagyarázta. Magamtól biztos nem jöttem volna rá.

-És miért nem mondtad el délelőtt?

-Mert arra gondoltam, hogy jobban örülnél egy kis meglepetésnek, és mert elkezdted szidni szerencsétlen csajt -aki mellesleg én vagyok- és kíváncsi voltam a reakciódra.

-Gonosz vagy. -nevette el magát, és megölelt. Végül beengedtem, és becsuktam az ajtót.

-Niall! Végre itt vagy. Olyan régen láttalak már! -köszöntötte Bobby. Niall Őt is megölelte, majd bemutatkozott anyának. Ebéd közben Greg mesélt a fősuliról, aztán Niall a bandáról, és hogy én ki ne maradjak a jóból, elmeséltem, hogy milyen utat jártam végig 5 év alatt, hogy eljussak a világbajnokságig. Egy pillanatra úgy éreztem, mintha hiányozna Jay örökös szúrkálódása, és a kimerítő, végtelennek tűnő próbák utáni izzadságcseppek, az Emily által kitalált elemekkel való küszködések... 

-Na és miért hagytad abba? -érdeklődött Bobby.

-A világbajnokság előtt egy kis idővel eltörtem a lábam, és nem voltam képes folytatni.

-A partnerednek ez nem volt kellemetlen? -bombázott tovább a kérdéseivel.

-Bizonyára talált egy másik partnert, és remekül eltáncikálnak. -vontam meg a vállam.

-És nem hiányzik? -kérdezte Greg.

-Nem túlzottan. Van, hogy visszavágyom a próbákra, de egy hónap alatt, körülbelül kétszer jutott eszembe. -válaszoltam, de már elegem volt a kérdésekből. Nem akartam anya és Niall előtt beismerni, hogy hiányzik a tánc, hiszen ők figyelmeztettek. Továbbra is biztos voltam abban, hogy jó döntést hoztam, de egy pillanatra mégis elbizonytalanodtam. A lényeg az, hogy boldog vagyok, és anya is boldog. Más talán nem is számít.
- Értem. És ha tehetnéd, nem kezdenéd el újra? -pislogott felém Greg.
- Nem tudom, oké? Nem lehetne, hogy inkább más a téma? Nem akarok erről beszélni. -fakadtam ki idegesen, mire anya szemei elkerekedtek.
- Nyugodj meg Caroline! -simított végig a karomon, de valamiért ettől csak még idegesebb lettem. Felpattantam az asztaltól, és felrohantam a szobámba. Nem akartam többet a táncról beszélni. Oké, beismerem, hogy hiányzik. Talán nem kellett volna abbahagynom. De... én jó cél érdekében hagytam abba. Igazából Harry miatt. Érte megérte.

Folytassam, vagy ne ... ?

Halihó! :)

Nem pont így terveztem, de kétségeim vannak afelől, hogy folytassam-e a blogot. 1 hete jött meg az új rész, és csak egyetlen 1 kommentet kaptam hozzá. Szerintem teljesen jogosan teszem fel a kérdést: FOLYTASSAM VAGY HAGYJAM ABBA? 
Az az igazság, hogy nincs is kedvem már folytatni... ezért a blog SZÜNETELNI FOG. Nem tudom meddig, de egy jó ideig biztosan. Lehet, hogy később még folytatom, de egyenlőre úgy látom, hogy nem igazán kelti fel az érdeklődést. Az is lehet, hogy már végleg abbahagyom, de azért megkérdezem a véleményeteket:

Szünet legyen, vagy hagyjam abba?

Amíg szünet van /már ha folytatom még ezt a blogot/ addig olvassátok az új blogomat! :)

- Betti xx

14. rész : Érdekesen alakult ez az este...

Ahogy meghallottam, hogy csengettek, azonnal lerohantam a lépcsőn, hogy kinyissam az ajtót, hiszen már ideje lenne, hogy Harry megérkezzen. Mikor leértem az emeletről, a göndör hajú srác, és Greg kerek szemekkel bámultak egymásra. Harry az ajtóban állt, Greg pedig közvetlenül vele szemben. Nem értettem, hogy miért néznek farkasszemet, és hogy miért bámulják egymást ennyire döbbenten. A tekintetem egyik fiúról a másikra vándorolt, majd vissza, és jó pár kellemetlen másodpercen keresztül meredtem rájuk tanácstalanul. Úgy éreztem, hogy kéne mondanom valamit, de nem tudtam, hogy mi lenne a legkézenfekvőbb. 

-Nyugodj meg, Caroline! Ne kezdj sikítozni! -lépett mellém Greg, mire még jobban elbizonytalanodtam. Már tényleg nem tudom, hogy mi folyik itt.

-Miért kéne sikítoznom? -kérdeztem.

-Nem tudod, hogy ki Ő? -mutatott az ajtóban álló fiúra.

-De tudom, és nem értem, hogy...

-Ne! Ne kezdd el szidni! Nagyon jó fej srác, és kedves is, meg vicces, de nem viselni túl jól a negatív kritikát. -magyarázta az újdonsült lakótárs.

-De Greg, én nem...

-Akkor miért nem sikítasz? 

-Mert Caroline a barátnőm, te idióta! -szólalt meg végre Harry is. Greg szeme kikerekedtek, majd értetlenül nézett ránk. El sem tudtam képzelni, hogy mi járhat a fejében, de lehet, hogy jobb is így.

-Mióta? És én erről miért nem tudok?

-Nem tartozom beszámolóval neked a barátnőimről, Greg. Ha nem haragszol, most megyünk, de azért örülök, hogy összefutottunk. -hadarta Harry, majd megfogta a kezemet, és kivonszolt a házból.  Mikor beültünk a kocsiba úgy éreztem, hogy muszáj tudnom, mi volt ez a kis jelenet. Nem bírtam ki, hogy ne kérdezzem meg, de szerintem a kíváncsiság egy természetes dolog...

-Hogy kerül Greg a házatokba? -fordult hozzám Harry, mielőtt én bármit is kérdezhettem volna tőle. 

-Ő anyum pasijának a fia. Nézd, én nem tudtam, hogy van fia! Erről nem volt szó... és mielőtt bármit is félreértenél... -kezdtem magyarázkodni.

-Állj. -szakított félbe. -Tudod hogy hívják Greg apját?

-Bobbynak... de miért nem értem, hogy mi folyik itt? -kérdeztem egyre kétségbeesettebben, mivel senki nem képes válaszolni a kérdésemre.

-És a vezetéknevét tudod? 

-Ennyire részletesen nem mentünk bele a dolgokba.. 4 napja ismertem meg. Valahogy a vezetékneve pont kimaradt a bemutatkozásából, ami abból állt, hogy "Szia Caroline! Már nagyon sokat hallottam rólad, örülök, hogy megismerhetlek. Szólíts csak Bobbynak!".

-Horan.

-Tessék? 

-Horan. Bobby Horan. Greg Horan. 

-Horan? Mármint... hogy... várj... Niall... Harry mi ez? -néztem rá ijedten, bár nem tudom miért. Ebben az egészben nincs túl sok félelmetes dolog, csak talán... na jó, egy kicsit mégis ijesztő. 

-Neked eddig komolyan nem esett le, hogy te Niall apjával élsz, és hogy anyud vele jár?- kimondva elég érdekesen hangzott.  

-Mivel vezetéknevet nem tudtam, és még azt sem tudtam, hogy vannak gyerekei.. nem.

-Lehet, hogy Niall és te hamarosan féltesók lesztek. -mosolygott rám, aztán beindította a kocsit és elhajtott. Sokkolva ültem, és bámultam kifelé az ablakon. Ahogy emésztettem Harry szavait, mintha villám csapott volna belém, felfogtam, hogy mit is mondott: féltestvér. Ahhoz előbb el kell vennie Bobbynak anyát. Igen, azt még megemésztettem, hogy ide rángatott, egy vad idegen pasihoz -aki mellesleg Niall apja - de ezt nem fogom elviselni, ha anyának az az ötlete támad, hogy újra férjhez menne.
-Hé, Caroline.. annyira szótlan vagy. Egész úton meg sem szólaltál, hiába beszéltem hozzád, vagy kérdeztem bármit... én elhiszem, hogy meglepett ez a dolog, de nem gondolod, hogy egy kicsit túlzásba viszed? -szólalt meg Harry. Észrevettem, hogy már megálltunk, és leparkoltunk egy épület előtt.
-Te beszéltél? -kérdeztem.
-Erről beszélek...
-Nézd Harry... én sajnálom, de tudod egy kicsit felkavart a dolog...
-Megértem, de miért ennyire? 
-Mert nem szeretnék új apát! Nem akarom, hogy bárki is helyettesíteni próbálja! Nem akarok állandóan ezzel a Bobbyval jópofizni, és nem akarok tesókat sem! -fakadtam ki, már szinte a könnyeimmel küszködve.
-Megértelek, Caroline, de..
-Dehogy értesz! Te nem tudhatod, hogy ez milyen. A te apád él, és virul, boldogan élnek a szüleid együtt! Hogy tudnád ezt megérteni?! -estem neki.
-Azt hiszed, hogy az én életem fenékig tejfel? Én híres vagyok, igen... de ez nem azt jelenti, hogy sosem történt velem semmi tragikus. Ugyanolyan ember vagyok mint te, és ugyanúgy volt már mélypontom, mint neked. Van fogalmad arról, hogy milyen elveszíteni egy testvért? Nem hiszem. Jobb lenne, ha ezt a randit inkább elhalasztanánk. -mondta, majd beindította a kocsit, és a házunk felé vezetett. Szóhoz sem tudtam jutni, nemhogy ellenkezni, de nem is lett volna kedvem vitatkozni vele. Ez az este egyszerűen el lett rontva, és ennyi. Felesleges lenne tovább rontani még egy nagyobb veszekedéssel. Ahogy a kocsi megállt a házunk előtt, kiszálltam, és egy halk köszönés után elindultam befelé. Tudom, hogy nincs okom sírni, hiszen igazából nem vesztünk össze, és anya nem készült újra férjhez menni, de valahányszor eszembe jut a gondolat, hogy egy új apám legyen... mindig az a vége, hogy bezárkózom a szobámba, és sírok. Ez most sem volt másképp.  

13. rész : Váratlan vendég

-Azt hittem elmentél. -jegyezte meg Harry halkan.

-Úgy volt, de aztán mégsem... -válaszoltam, mintha nem lenne nyilvánvaló. Az ágyon ülve bólintott, és ismét beállt az a kínos csend. Pár perc múlva végül megtörötem.

-Ki az a Samantha?

-Miért fontos ez? Egyáltalán honnan tudsz te róla? -kérdezte döbbenten.

-Hallottam, hogy Zayn és Louis valami Samantháról beszélgetnek. Tudni szeretném, hogy ki az. -mondtam határozottan -már amennyire ilyen lelkiállapotban lehetséges.

-Hát jó... régen a barátnőm volt. -válaszolta röviden.

-És mi történt? Miért lett vége?

-Ő volt eddig az egyetlen olyan barátnőm, aki rajongó volt. Az első adandó alkalommal rávetette magát Louisra. Lou pedig részeg volt, mert kikészítette a Hannahval való szakítás, és mint tudjuk az ember részegen nem túl megfontolt, így nem kellett Samanthának sokat fűznie... hamar belement a dologba. Később kiderült, én meg végeztem. Azóta nem is volt barátnőm. Nem tudok megbízni a lányokban. -magyarázta. -De ez már régi történet. Több mint egy éve történt, úgyhogy igazán nem fontos.

-Egy éve nem volt senkid? -hirtelen ez volt az egyetlen információ, amit ki tudtam szűrni a szavaiból. Harry Styles. Egy sikeres, jóképű tinipopsztár, több százezer lány legnagyobb álma, szinte bárkit megkaphatna, neki mégsem volt barátnője?

-Mondtam hogy nem tudtam megbízni senkiben!

-És ezekszerint bennem bízol? -kérdeztem halkan.

-Ezekszerint igen, de nem szeretném, ha ezzel te is visszaélnél. -bólintottam, majd felálltam a földről, és letelepedtem mellé az ágyra.
-Úgy ismertél meg engem, hogy képes lennék visszaélni a bizalmaddal? -kérdeztem, miközben a fejemet a vállára hajtottam.
-Samanthát sem úgy ismertem meg. -felelte.
-Vagyis annyira azért mégsem bízol bennem. -állapítottam meg, miután elhúztam a fejemet a válláról. 
-Nem úgy értettem... -motyogta. -Figyelj Carolnie! Nem lehetne, hogy egy nyugodt estét eltöltsünk együtt? Eddig egyetlen egy nyugodtan zajló randink sem volt. -elmosolyodtam, és megpróbáltam eltekinteni attól, hogy nem bízik bennem olyan nagyon. Valahol meg is értem, hiszen híres, sokan akarják kihasználni. 
-Helyesbítek: Eddig egyetlen egy randink sem volt. -javítottam ki.
-De egy volt már! Amikor elvittelek a tengerparti házba, és te lerészegedtél. -mondta, miközben oldalba bökött.
-Hé! Nem is voltam annyira részeg! -ellenkeztem nevetve.
-Nem emlékeztél arra, hogy miket csináltál... szerintem nem voltál túl józan, ha még arra a csókra sem emlékszel. 
-Az nem is volt randi. Megbeszéltük, hogy az csak egy baráti találkozó. Nem emlékszel?
-Hát jó.. akkor Caroline. Elvihetlek valahova ma este? Csak hogy meglegyen az első randink.
-Igen. -mondtam, majd magához ölelt. Egy ideig összebújva üldögéltünk, egészen addig, míg Louis be nem rontott a szobába kopogás nélkül. Harry azonnal gyilkos pillantást küldött felé. 
-Bocs... remélem nem zavartam meg semmit. Csak szeretnék bocsánatot kérni az előbbi viselkedésemért. Tudom, hogy még nem felejtetted el azt a dolgot, és én tényleg nagyon sajnálom. Én megértem, hogy ez nem könnyű, de továbbléphetnél már. Nézz csak magad mellé. Találtál egy gyönyörű, kedves, aranyos lányt. Vele foglalkozz, ne a múlttal! -hadarta Louis.
-Tudod, hogy milyen nehéz ezt elfelejteni, nem? Te vagy az, akinek a legjobban tudnia kéne. Akkor ezt tartsd is tiszteletben. Egyébként igazad van. Nagyon szerencsés vagyok, hogy visszakaptam Carolinet, és igyekszem nem elveszíteni. -válaszolta Harry.
-Visszakaptad? -lepődött meg Louis. 
-Amikor haza jöttem New Yorkból, nem mondtam, de ... szóval ... nem voltunk együtt...
-És miért nem mondtad?!
-Nem tudom, oké? Igazán leszállhatnál már rólam! -csattant fel Harold. Louis védekezően felemelte a kezeit, és kiment a szobából.
-Ideje mennem. -jelentettem be, és felálltam az ágyról. 
-Este nyolcra érted megyek. -mondta Harry, miközben felállt, és megfogta a kezem. 
-Oké. -ennél többet nem tudtam kinyögni. Földbe gyökerezett lábakkal próbáltam tűrni, ahogy a zöld szemei mélyen a szemembe merednek. 
-Nem tudom a címed. -mondta, de még mindig a szemeivel babonázott. Végül Harry a kezembe nyomta a telefonját, és megkért, hogy írjam bele. Mikor végeztem, nyomtam egy puszit az arcára, és elsiettem. Elköszöntem Zayntől és Louistól, és már úton is voltam hazafelé. Nem tartott sokáig, míg haza értem. Ezek szerint úgy 10 percre lakom a fiúktól. 
Becsuktam magam mögött az ajtót, ledobtam a táskámat, és felviharzottam a lépcsőn, egyenesen a szobámba. Kicsit később megszomjaztam, ezért lementem a konyhába inni. Kivettem a hűtőből a narancslevet, elővettem egy poharat, és megtöltöttem. Ivás közben megfordultam, és nem várt látvány fogadott. Majdnem sikerült félre nyelnem meglepetésemben. Egy srác állt előttem egy szál törölközővel a derekán.
-Hát te meg ki vagy? -kérdeztem döbbenten, ugyanakkor ijedten. 
-Greg. Nagyon örülök. -mondta, és mosolyogva nyújtotta a kezét. Hogy a fenébe kerül ide ez a Greg?!
-Öhm.. Caroline. De hogy kerülsz te ide? 
-Bobby fia vagyok. Idén kezdtem a fősulit, és kollégiumban lakom. Csak néha járok haza. -mutatkozott be. Nem is mondta senki, hogy Bobbynak van fia...
-Értem... Nyáron is bent vagy? 
-Nem, most Los Angelesben voltam a haverokkal. Te vagy Bobby barátnőjének a lánya?
-Igen. Pár napja költöztünk ide.
-Tudom. Apa mindent elmondott, kivéve, hogy ilyen szép az új lakótárs. -ajajj. Erre van a legkevésbé szükségem. Nem szeretném, hogy bármilyen félreértésre adjon okot. 

12. rész : Veszekedés

Harry szemszöge.

Pár másodperc múlva újból elkezdett valaki dörömbölni a szobám ajtaján. Caroline belemosolygott a csókba, és elhúzódott. Intett a fejével, hogy nyissam ki az ajtót, de mivel nem volt kedvem felállni csak kiabáltam egy "Szabad!" -ot. Az ajtó kinyílt, és Louis sétált be rajta. Amikor meglátta Carolinet, megtorpant, és szúrós pillantást vetett rám.

-Szóval így állunk. Megcsalsz. Na de nem baj, nekem is van valakim. -mondta sértődötten. Egy pillanatra Carolinera pillantottam, aki Louist méregette. -Csak azért jöttem, hogy megbeszéljük, hogy mikor mutassam be neked. Ha van pár perced.. bocsánat. Percetek, akkor bemutatnám. -Carolinera néztem, aki beleegyezően bólintott.
-Ha tényleg nem várhat holnapig... -sóhajtottam, mire Caroline oldalba bökött.
-Nem várhat! Mindjárt jövök, hozom is! -mondta lelkesen Louis, majd ugrott egyet, és kirobogott a szobából. Nem kellett sok idő, a banda legőrültebb tagja jókedvűen rontott be a szobába, de egyedül volt.
-Hát a barátnőd hol marad? -kérdeztem meglepődve.
-Itt van! -húzott elő egy répát a háta mögül. Egy répát! -Suzie a neve. - elkezdte simogatni és ölelgetni a zöldséget. -Szerelem volt első látásra. 
-Az ég szerelmére Louis, ez csak egy répa! Egy zöldség! 


Caroline szemszöge.


-Az ég szerelmére Louis, ez csak egy répa! Egy zöldség! -mondta idegesen Harry.
-Mr. Styles, ez nem zöldség! Ez narancssárgaság! -tiltakozott Louis sértődötten. Harry egyre ingerültebben figyelte, ahogy a répa és a "kedvese" táncolnak a szobája közepén. 
-Tudod, én nagyon sajnálom, hogy nincs senkid, de attól még nem kéne elijeszteni az én barátnőmet! Tényleg... csak menj már ki a szobámból! -kiabálta Harry mérgesen. Louis sokkolva állt, és szorongatta a "barátnőjét". Barátnő... nem rémlik, hogy megkért arra, hogy járjunk együtt...
-Elgondolkodtál már azon, hogy mi van, ha nem én ijesztem el a barátnődet, hanem te? - húzta fel Louis a szemöldökét.
-Jaj ne csináld már! Nem lehetne, hogy egyszer nem próbálod tönkretenni?! 
-Mégis miről beszélsz? -kérdezte a Répás, kerek szemekkel.
-Miről-miről... mintha nem tudnád! Féltékeny vagy. Eddig minden barátnőmre szemet vetettél, de garantálom, hogy Caroline nem vevő az "édes humorodra"! -ordította Harry egyre dühösebben. Louis értetlen, mégis haragos pillantással bombázta a másik fiút. Be kell vallanom, hogy nem igazán érettem mi történik. Nagyon szerettem volna közbe szólni, de úgy döntöttem, hogy inkább lapítok, bármennyire is nagy a kísértés, hogy beolvassak egyet valamelyiküknek. Az igazság az, hogy azt se tudom, ki érdemelné meg a fejmosást. Mindketten egyre hangosabban kezdtek kiabálni a másikkal, én pedig már nagyon kínosan éreztem magam. Pár perc múlva Zayn robogott be az ajtón, mire mindkét fiú elhallgatott, és minden szempár az ajtóban, ökölbe szorított kézzel álló srácra szegeződött.
-Mégis mi a francot képzeltek magatokról, hm?! -törte meg a néhány másodperces csendet. Harry és Louis mukkanni sem mertek. -Nem veszitek észre, hogy Caroline, aki miatt veszekedtek, itt van, és ezt az egész borzalmat hallja? Hogy lehettek ennyire érzéketlenek?! Nem ismerek rátok. -A két fiú összenézett, majd mindketten felém pillantottak. Ha lehetséges, most még kellemetlenebbül éreztem magam.
-Én akkor sem értem, hogy Harry mi jogon feltételezheti, hogy minden kapcsolatát megpróbálom tönkre tenni! -mondta Louis, aztán elindult kifelé a szobából, és becsapta maga után az ajtót.
-Beszélek Louissal. -mondta Zayn, és elindult Louis után. Harry leült mellém, és szótlanul meredt maga elé. Néhány perc elteltével meguntam, hogy már körülbelül fél órája szótlanul ülök, úgyhogy felálltam, és az ajtó felé vettem az irányt.
-Sajnálom. -hallottam egy halk hangot a hátam mögül, mire akaratlanul is megtorpantam.
-Hagyjuk. -mondtam még mindig hátat fordítva neki. Nagy nehezen kinyitottam az ajtót - nem voltam a legjobb lelki állapotban, főleg nem ajtónyitáshoz, vagy csapkodáshoz, úgyhogy óvatosan becsuktam magam után a szoba ajtaját. Lassan lebandukoltam a lépcsőn, de mielőtt leértem volna, meghallottam Louis hangját.
-Sajnálom, oké? Én arról a Samantha dologról nem tehetek. Különben is... régen volt!
-Nem az a lényeg, hogy mikor volt! Látszólag Harry még nem tette túl magát rajta. -válaszolta Zayn. Talán tényleg jobb lenne hazamenni. Minél több ideig vagyok itt, annál rosszabbul érzem magam. Ki a fene az a Samantha?!
-Nekem úgy tűnik elég jól megvannak Carolinenal. -vonta meg a vállát.
-Harry nagyon kibukott, amikor Caroline közelébe merészkedtél. Biztos fontos neki. Samantha után pedig mindenre ugrik. Nem felejtette el. -magyarázta Zayn. Sosem járok jól, ha kihallgatom a fiúkat. Legutóbb sem sült el a legfényesebben...
-De én semmit nem akarok Carolinetól! Én csak szórakozni akartam egy kicsit. Nem gondoltam, hogy Hazza lesz szíves ezt az egész ártatlan dolgot úgy ahogy van félreérteni.
-Ne nekem mentegetőzz, hanem inkább Harrynek, de Caroline is megérdemelne legalább egy "bocsi"-t. 
-Mégis miért? Mert megvédtem magam?! Ne röhögtess már Zayn... -azt hiszem, itt lett elegem. Fogtam magam, és felsiettem a lépcsőn, vissza Harry szobájába. Mintha üres lett volna, bevágtam magam után az ajtót, és leültem az ajtó elé. Egy pillanatra talán tényleg megfeledkeztem Harry jelenlétéről.

11.rész : Egy új kezdet

 Úgy volt, hogy anyával, és Bobbyval ebédelek, de kaptam egy sms-t anyától, hogy nem tud szabadulni a munkahelyéről, úgyhogy majd bepótoljuk valamikor hétvégén. Nem igazán volt étvágyam, úgyhogy miután feltettem az új függönyömet, elmentem sétálni. Mivel nem ismertem a környéket, gondoltam, hogy üldögélek egy kicsit azon a padon, és nézem a szökőkutat. Nem tudom miért, de valahogy mindig megnyugtat az a hely. Rövid séta után végre élvezhettem a meleget, és ezt a gyönyörű, londoni napot.Egyszerűen nem tudtam félretenni a bűntudatomat, amiért otthagytam Harryt. Azt hittem, hogy végre egyedül lehetek egy kicsit, és a One Direction tagjait ma nem látom többet, de ez egy hatalmas tévhit volt. Alig ültem néhány percet egyedül, Zayn megint megjelent.
-Ha tudom, hogy állandóan itt fogsz üldögélni, nem mutatom meg neked ezt a helyet. -mondta, miközben helyet foglalt mellettem.
-Köszönöm, ez igazán kedves tőled. Nem csalódtam benned. -mondtam nevetve.
-Amúgy biztos nem akarod, hogy Harry tudja, hogy itt vagy? Egyre szomorúbb... már két órája bezárkózott a szobájába, és nem hajlandó kijönni, vagy bármelyikünkkel beszélni. -mondta Zayn, miközben elővett egy cigit.
-Tudja, hogy itt vagyok. Összefutottunk... -vallottam be.
-Akkor biztos nehéz neki... de még mindig nem értem... -előkotort a zsebéből egy öngyújtót, és meggyújtotta a cigit. - Nem gondolod, hogy beszélned kellene vele?
-Nem is tudom... lehet, hogy kéne. 
-Akkor mit szólnál ahhoz, ha miután elszívtam a cigit, elvinnélek hozzánk? Harry úgyis otthon van. -ajánlotta fel.
-Talán mégsem olyan jó ötlet... -tiltakoztam. Nem tudnék mit mondani neki.
-Szerintem ez egy nagyon jó ötlet. Tudod mit? Meg sem kell várnod, amíg elszívom. -mondta gyorsan, majd elnyomta a cigit, és kidobta a pad melletti kukába. Felállt, megfogta a karomat, és elkezdett vonszolni maga után. Nem kellett sokat gyalogolni, hamar oda értünk a házhoz. Zayn kinyitotta az ajtót, és beengedett. Levettük a cipőnket, és elindultunk felfelé a lépcsőn. A ház csak úgy, mint kívülről, belülről is nagyon barátságos volt, bár kicsit rendetlen. Ugyan mit is várok 5 kamasz fiútól, akik együtt laknak, ráadásul popsztárok? Ehhez képest egész rendezett volt az előszoba. Az emeleten Zayn megállt egy ajtó előtt, és kopogni kezdett, de nem válaszolt senki. Tovább kopogott -vagyis dörömbölt- egyre idegesebben. 
-Nyisd már ki az ajtót! -kiabált, és elkezdte rugdosni is azt a  szerencsétlen ajtót.
-Menj el! -hangzott a válasz.
-Nem megyek sehova, amíg ki nem nyitod az ajtót! Nagyon meg fogod bánni, ha nem jössz ki! Hoztam neked egy meglepetést! -győzködte Zayn, és rám nézett. Zavartam bámultam magam elé.
-Nagyon remélem, hogy piát hoztál! -hallottam Harry hangját, miközben a kilincs lenyomódott, és az ajtó kinyílt. Mikor meglátott, döbbent, fáradt fejjel meredt rám.
-Szóval nincs pia.  -állapította meg. 
-Én... sajnálom a délelőttit. Sajnálom, hogy nem tudtam befejezni... -kezdtem a bocsánatkérést. Egy pillanatra Zayn irányába néztem, aki zavartan figyelte, hogy mi folyik körülötte. 
-Szerintem innentől el tudjátok ezt rendezni nélkülem is. -mondta, aztán sarkon fordult, és lement a lépcsőn. Harry továbbra is engem nézett, de már tanácstalan arccal. 
-Tényleg sajnálom... nem kellett volna szó nélkül lelépnem. 
-Ha valakinek bocsánatot kéne kérnie, az még mindig én vagyok. Én hagytalak ott New Yorkban, én voltam az, aki  nem akarta észrevenni, ami nyilvánvaló. -hajtotta le a fejét, és elindult vissza a szobájába, majd intett, hogy menjek utána. Becsuktam magam után az ajtót, és körülnéztem. Nagyobb kupi volt, mint az előszobában, de még mindig nem az az elviselhetetlen fajta. Leült az ágyra, majd én is letelepedtem mellé. Egy darabig csöndben néztünk magunk elé, míg meg nem törtem a csendet.
-Én is téged. -mondtam.
-Tessék? -kérdezte kerek szemekkel.
-Ezt akartam mondani délelőtt is, csak nem tudtam befejezni... -Harry némán meredt rám, majd remegő kézzel megsimogatta az arcomat. Az arca közeledni kezdett felém, és pár másodperc múlva szája az enyémre tapadt. Karjaimat a nyaka köré fontam, és átadtam magam a pillanatnak. 

10. rész : Helló,London! - Itt a szívem máris hevesebben ver...

A költözés elég hosszadalmas volt, de végre vége. Anya pasija nem is olyan vészes, bár apát nem pótolhatja, de legalább anya boldog.

Próbáltam berendezni az új szobámat, de a régi függönyöm valahogy nem illett a fal színéhez. Anya, és Bobby is dolgozott, úgyhogy úgy döntöttem, hogy elmegyek, körülnézek egy kicsit a városban, hátha találok egy szép függönyt. 

Ahogy sejtettem, hatalmas tömeg volt az utcán, de ez nem jelentett akadályt, hiszen New Yorkban megszokhattam ezt. Nem kellett messzire mennem, hogy találjak egy nagyon helyes ki függönyt. Miután megvettem, hazaindultam. Séta közben egy ismerős helyen találtam magam. Mielőtt visszamentem New Yorkba, itt beszélgettem Zaynnel. Gondoltam leülök egy kicsit az ismerős padra, és nézem, ahogy csordogál a víz a szökőkútban. Zaynről a gondolataim szinte fénysebességgel váltottak át Harryre. Egy hónapja nem beszéltem vele, nem keresett, azt sem tudom, hogy él-e még egyáltalán. Oké, azt tudtam, hogy még él, hiszen ha nem így lenne, a hír már bejárta volna a világot, és én is tudnék róla. 

-Caroline? -hallottam egy döbbent, de ismerős hangot.

-Zayn! -pattantam fel, és megöleltem. Nagyon örültem a váratlan társaságnak.

-Hogy kerülsz te ide? -kérdezte még mindig hitetlenkedő pillantással.

-Hát.. múltkor megmutattad ezt a helyet, és gondoltam nem bánnád, ha...

-Nem! Úgy értem hogy kerülsz Londonba? Csak azt ne mondd, hogy a pad és a szökőkút miatt jöttél ide New Yorkból. 

-Ennél azért több eszem van.. -nevettem. -Már itt lakom.

-És mi erről miért nem tudunk? Harry tudja, vagy meglepetésnek szántad?

-Miért kéne Harrynek tudnia? Nem tartozom neki beszámolóval sz életemről...

-A barátodnak azért mégis. -a 'barátod' szó hallatán összerezzentem. A barátom? 

-Miről beszélsz? Harry még New Yorkban szakított velem... -vallottam be. -Azóta egyáltalán nem is beszéltem vele.

-Mi? De Harry azt mondta, hogy ma reggel beszélt veled utoljára, és hogy minden rendben van veled... veletek. -mondta Zayn ismét döbbenten. -Miért nem mondta el?

-Nem tudom, Zayn, és őszintén... nem is érdekel igazán. 

-Talán nem akart elfelejteni téged... -New Yorkban még egészen úgy tűnt, hogy el akar felejteni. Az órámra pillantottam, és megállapítottam, hogy ideje lenne mennem.

-Akárhogy is van, az legyen az Ő problémája. De egy dolgot ígérj meg! Nem mondod el senkinek, hogy itt vagyok. Nincs kedvem egy találkozáshoz Harryvel. 

-Oké, ha így neked jobb, nem szólok senkinek... -ígérte.

-Köszönöm. Most viszont mennem kell... Szia! -köszöntem el tőle. 

Harry szemszöge.


-Akkor ma este végre nyugi van? Végre egy szabad hétvége! -lelkendezett mellettem Louis. Már egy hónapja alig aludtunk, és szinte nem is volt szabadidőnk, úgyhogy mind az öten örültünk egy olyan hétvégének, amikor végre kipihenhetjük magunkat -már amennyire egy hétvége alatt lehetséges. Éppen hazafelé sétáltunk, amikor egy ismerős lányt fedeztem fel a távolban. Először azt hittem, hogy csak fáradt vagyok, és mindenfélét képzelődök, de végül is leráztam Lout, és a lány után indultam. Amikor már elég közel voltam hozzá, rájöttem, hogy nem a képzeletem szórakozik velem, ez a lány tényleg Caroline. Azt viszont nem értettem, hogy hogy került ő Londonba. Muszáj volt megkérdeznem...
-Caroline? -nyúltam a karja után félénken.
-Tessék? -kérdezte, miközben megfordult. Mikor meglátott, hirtelen túl komolyan nézett rám, ami bevallom, hogy kicsit megijesztett. -Te vagy az?
-Én... hogy kerülsz ide? 
-Itt lakom. -hangzott a válasz.
-Micsoda? -erre tényleg nem számítottam... -Hogy-hogy?
-Nem tartozom neked semmiféle magyarázattal. -vonta meg a vállát.
-Nézd... amit New Yorkban mondtam... azt csak...
-Nem érdekel, Harry. Nem miattad vagyok itt, hanem mert nem volt választásom. Muszáj volt ide jönnöm, nem számít, hogy ez az egyetlen hely, ahova nem akartam. -szakított félbe.
-Én nem kérek tőled sokat... csak 10 percet. -böktem ki végül. Nagyon szerettem volna egy kicsit Carolinenal lenni, akkor is, ha sikerült megutáltatnom magam vele. 
-10 perc. Egy másodperccel sem több. -mondta, és a legközelebbi pad felé vette az irányt. Leültem mellé, Ő pedig engem nézett.
-Tudod... én New York-ban nem azért tettem, amit tettem, mert azt akartam csinálni... fogalmad sincs mennyire nem akartam, de úgy láttam a legjobbnak, ha szakítok veled. A távkapcsolatok elsöprő része nem túl tartós... én csak azt akartam, hogy boldog legyél. Ha nélkülem, akkor nélkülem, a lényeg az, hogy boldog légy. -Caroline már nem is rám nézett, hanem egy kavicsot piszkált a lábával. 
-És miért nem mondtad meg a fiúknak? -kérdezte, miután felnézett. Erre a kérdésre zavarba jöttem, hiszen ezt neki nem kéne tudnia...
-Honnan veszed, hogy nem mondtam el nekik?
-Zayn mondta... találkoztam vele az előbb.
-Szóval Zayn... -sóhajtottam.
-Miért nem tudják? Miért hiszik azt, hogy mi ketten még ... ?
-Nem akartam elmondani nekik, nem is tudom, hogy miért. Talán csak nem akartalak elfelejteni...bár ha nem emlegetnek téged, akkor sem tudtalak volna elfelejteni,Caroline. - nagyon szerettem volna kimondani... de féltem. Féltem, hogy kinevet, és itt hagy. Féltem, hogy Ő már nem érez így.Rettegtem a reakciótól,de az járt a fejemben,amit anya szokott mondogatni: 'Inkább azt bánod, hogy kimondtad, és nem úgy sült el, ahogy akartad, vagy azt, hogy nem mondtad ki, és nem tudtad meg, hogy mi lett volna ha...?' A nyelvemen volt már az az egyszerű 9 betűs szó, amit még soha nem mondtam lánynak. -Szeretlek. -végül kimondtam. Nem is tudom leírni, hogy Caroline hogy nézett rám ez után.


Caroline szemszöge.


-Szeretlek. -mondta Harry. A szívem hatalmasat dobbant, majd úgy éreztem, hogy egy pillanatra megállt. A hasam görcsbe rándult, én pedig remegni kezdtem. Nem tudtam, hogy mint mondjak... nem találtam a megfelelő szavakat, bármennyire is kerestem őket. Harry közelebb csúszott hozzám a padon, és megfogta a kezemet. A szívem -ha ez lehetséges- még hevesebben kezdett dobogni. A sokk után azonnal eszembe jutottak az ápolónő szavai.
-Harry... -össz-vissz ennyit tudtam mondani. Egyszerűen nem tudtam megszólalni.
-Mi lenne, ha ezt nem itt beszélnénk meg,a lesifotósok, és a rajongók előtt? -suttogta.
-Nem tudom, hogy mit kéne megbeszélnünk...
-Akkor... már nincs esély, hogy mi ketten újra együtt lehessünk? -hajtotta le a fejét szomorúan.
-Én... -kezdtem bele, de egy csapat visítozó tinilány félbe szakított. Képeket, és aláírást kértek Harrytől. Ahogy láttam, nem igazán zavarta őket, hogy én is ott vagyok, úgyhogy amíg Harry el volt foglalva a rajongóival, felálltam, és haza sétáltam. Akkor jöttem rá, hogy mekkora hülyeséget csináltam, amikor hazaértem. Kezdtem egyre rosszabbul érezni magam, amiért csak úgy otthagytam.