4.rész : Döntés

Háát... ez egy nagyon unalmas rész lett, de remélem, hogy azért tetszik, és olvassátok. Viszont elég szomorúan veszem észre, hogy nem kapok visszajelzéseket a történettel kapcsolatban. Nagyon örülnék néhány kommentnek.. ha nem lesznek megjegyzések (minimum 3) akkor nem folytatom a történetet. Remélem, hogy így kapok némi visszajelzést! :)

Másnapra nem volt semmi programunk, csak egy rövid interjút adtunk egy internetes weboldalnak, aztán egész délután szabadok voltunk. Jay úgy döntött, hogy elmegy egy konditerembe, én pedig egyedül maradtam a szobában. Először bekapcsoltam a tv-t, de nem igazán kötött le. Végül úgy döntöttem, hogy sétálok egyet, úgyis gyönyörűen süt a nap. A hotelszobából kiérve kicsit zajosnak tűnt a város, hiszen már több, mint fél napja nem mozdultam ki a csendes szobánkból. nem tudtam, hogy merre felé menjek, úgyhogy csak elindultam valamerre, remélve, hogy azért visszatalálok. Néhány perc séta után az Oxford Streeten találtam magam -azt hiszem. Meghökkenve fedeztem fel, hogy mekkora itt a tömeg. Csak álltam, és néztem, ahogy mindenki rohan. Nem tudom, hogy mennyi ideig állhattam leblokkolva, de egyszer csak arra eszméltem fel, hogy valaki a nevemet mondogatja a hátam mögött, ezért megfordultam. Egy fiú állt előttem, és megjegyzem, hogy ismerős volt, de hirtelen nem tudtam hová tenni, úgyhogy tanácstalanul meredtem rá. Fején kapucni pihent, és a szemét napszemüveg takarta. Így aligha ismerhetem fel.

-Nem emlékszel rám? -kérdezte egy kicsit csalódott arckifejezéssel.

-Bocsi de nem. Kéne? -kérdeztem kedvesen.

-Nem igazán, de reméltem, hogy felismersz. -mondta.

-Kapucniban és napszemüvegben? A barátomat sem ismerném meg így. -mosolyogtam, aztán beugrott, hogy biztos Harry az.

-Akkor gyere velem. -mondta, aztán megragadta a kezemet, és maga után húzott egy elég nyugalmas helyre, ahol csak egy pad volt, és egy aranyos szökőkút csordogált. Leült, majd én is helyet foglaltam mellette. Levette a kapucnit, és a napszemüveget, de nem Harry volt az, hanem valaki más, akit az álca nélkül sem ismertem fel.

-Zayn vagyok. -nyújtotta a kezét. Még mindig nem ugrott be, hogy kicsoda, de azért tanácstalanul én is odanyújtottam a kezemet.

-A One Directionból. -magyarázta, mert látta rajtam, hogy még mindig nem vagyok képben. 

-Áh, igen, tényleg. -válaszoltam, miután kezdett egyre ismerősebb lenni a sötétbarna haja, és az arca.

-Gratulálok a tegnaphoz, nagyon jók voltatok. -mosolygott.

-Köszi. -suttogtam.

-Miért beszélsz ilyen halkan? Itt úgyse vesz észre senki, ezért is imádom ezt a helyet.

-Nyugalmasabb, mint az Oxford Street. -értettem egyet vele.

-Na igen.. ott túl nagy a rohanás.. ezért nem szeretek arra járkálni. -mosolygott a föld felé nézve. 

-Akkor mit kerestél ott az előbb? -kérdeztem.

-Csak sétáltam, és hirtelen elfelejtettem, hogy merre megyek. -nevetett, majd elővett egy szál cigit, és meggyújtotta, majd rám nézett. -Kérsz? 

-Ööö.. nem, köszi, nem dohányzom. -utasítottam vissza az ajánlatot.

-Értem. De ugye nem zavar, ha ezt elszívom? -kérdezte.

-Nem. -feleltem, bár ki nem állhatom a cigarettafüstöt. Egy pillanatig elgondolkodtam, hogy tulajdonképpen mit is keresek én itt Zaynnel. Nem is ismerem, soha életemben nem beszéltem vele, csak egyszer láttam. 

-Meddig maradtok Londonban? 

-Holnap indulunk haza New Yorkba. -válaszoltam.

-New Yorkban laksz? Az nagyon király hely. Egyszer majd szeretnék eljutni oda.

-Nem olyan nagy szám. Ha nem szereted a rohanást, és a forgalmat, akkor nem hinném, hogy tetszeni fog.

-Nem akarok oda költözni, csak néhány napra mennék el, az pedig igazán nem sok. -mondta, miközben elnyomta a csikkjét, és kidobta a pad mellett lévő szemetesbe. Ránéztem az órámra, és láttam, hogy már 6 óra van. Jay már biztos végzett, úgyhogy ideje lenne visszamenni a hotelbe.

-Nekem most mennem kell... üdvözlöm Niallt. -búcsúztam el, majd indultam volna, de rájöttem, hogy nem tudom, merre kéne mennem.

-Elkísérlek. -jelentette ki Zayn, majd felállt, és elindult. A hotel előtt megállva elbúcsúztunk, aztán indultam fel a szobába. Legnagyobb meglepetésemre Jay még sehol sem volt, úgyhogy nyugodtan elkezdhettem pakolni. Mikor végeztem az első bőröndömmel, Jay benyitott a szobába. 
-Máris pakolsz? -kérdezte.
-Igen. Neked is el kéne kezdened. -válaszoltam, miközben feltettem a második bőröndömet az ágyra-
-Miután lezuhanyoztam én is összepakolok. -mondta hűvösen, aztán elcsoszogott a fürdőszobába. Nem értettem, hogy miért ilyen ... barátságtalan velem a verseny óta. Hirtelen az az érzésem támadt, hogy ennek az egésznek már nincs túl sok idő a végéig, főleg, mert nem tudom kimondani, hogy szeretem.Valahogy már annak sem örültem annyira, hogy tegnap nyertünk. Főleg az volt ennek az oka, amit tegnap Liam mondott: nincs életem a táncon kívül. Úgy gondoltam, hogy ezen változtatnom kéne. Miután végeztem a második bőröndömmel is, leültem a kanapéra, és gondolkodni kezdtem, főleg a táncon. Szeretem csinálni, de sokkal jobban vágyom egy átlagos életre, mint a sok edzésre, és a hírnévre. Legszívesebben odaálltam volna Jay elé, és megmondtam volna neki, hogy be akarom ezt fejezni. Mindent: a táncot, és szakítani is szeretnék. Hiába tűnt egyszerűnek, cseppet sem volt az. Ezzel nem csak a saját karrieremnek vetnék véget, hanem Jasonénak is. végül arra a döntésre jutottam, hogy a világbajnokság után megmondom Jaynek, hogy vége.     
Elfeküdtem a kanapén, és bekapcsoltam a tv-t. Az egyik csatornán éppen a One Direction klippje ment, a One Thing. Gyorsan elkapcsoltam, mert nem akartam tovább rágódni semmin. Ez nem volt olan egyszerű, mert egy kis idő múlva azon kaptam magam, hogy máris hiányzik Niall, pedig még el sem mentem, és nem is ismerem. Inkább kikapcsoltam a tv-t, és lefeküdtem aludni. Nehezen ugyan, de azért sikerült mély álomba merülnöm.