8.rész : A legjobb irány

Mikor felébredtem, már sötét volt. Körülnéztem a szobában, és reménykedtem, hogy mindez csak egy rossz álom volt, de a lábamon lévő gipsz miatt hamar rájöttem, hogy ez bizony a valóság, és nem álom. 

-Jaj Caroline végre felébredtél! Az orvos mondta, hogy sokáig fog tartani, mire elmúlik az altató hatása, de nem gondoltam, hogy ennyire! -mondta anya, amint felfedezte, hogy nyitva vannak a szemeim. -Hogy érzed magad?

-Jól vagyok. -válaszoltam.

-Harry mindent elmondott. Nagyon aranyos fiú. Örülök, hogy jóban lettetek. A világbajnokságot pedig...

-Nem akarom. Jobb így. -szakítottam félbe anyát.

-Ugye tudod, hogy jövőre újra próbálkozhattok? -nézett rám.

-Tudom, de nincs kedvem még egyszer végigcsinálni. Rengeteg munkám, könnyem és verítékem benne volt abba, hogy idáig eljussak, de úgy érzem, hogy most kell befejeznem... 

-Nem kell befejezned, kincsem! Könnyedén eljuthattok jövőre is idáig.

-De anya, én nem akarok. Abba akarom hagyni a táncot. -mondtam határozottan, bár a hangom kicsit megremegett a második mondatnál.

-Miért? Jaj kicsikém, biztos csak az altató hatása alatt vagy még. 

-Nem! Tényleg... elfáradtam. Belefáradtam, hogy Jay állandóan csak parancsolgat, ráadásul az utóbbi időben egyre kibírhatatlanabb, én pedig csak... normális életet szeretnék. Olyat, aminek nem töltöm a 90%-át edzéseken, versenyeken, fellépéseken.Szeretnék szabad estéket, délutánokat... barátokat! -mondtam, és megjelent néhány könnycsepp a szemem sarkában.

-Tényleg ennyire nem akarod folytatni? A siker küszöbén feladnád? -kérdezte anya, és megfogta a kezem.

-Nem vagyok a siker küszöbén! Nézz csak rám! -mutattam a lábamra.

-Szóval innen fúj a szél. Minden rendbe jön, ne aggódj, pár hét múlva jobban fogsz tudni táncolni, mint valaha! Tudom, hogy mennyire nehéz beletörődni ebbe, de nincs semmi baj. -próbált vigasztalni, bár nem sok sikerrel. A lábamhoz nem volt sok köze a döntésemnek. Igen, kicsit megvisel a dolog, talán jobban, mint egy átlagos embert, aki arra használja a lábait, hogy munkába/iskolába menjen. Eldöntöttem, hogy végleg abbahagyom a táncot, és ezen már senki nem változtathat. Sajnálom apa...

-Eldöntöttem. Abbahagyom.Sajnálom. -mondtam. Nem, valójában nem sajnálom. Ha mégis, az csak és kizárólag apa miatt van. Tudom, hogy nem lenne büszke erre a döntésemre...

-Ahogy gondolod, csak nehogy megbánd. -biztos voltam benne, hogy nem bánom meg. Nem lehetek apa tökéletes lánya, én is követhetek el hibákat. Ez az én életem, úgy kell élnem, ahogy nekem tetszik, és ahogy helyesnek látom. Apa is biztosan megértené... -Szeretnéd, hogy itt maradjak éjszakára? -kérdezte anya egy halovány mosoly kíséretében.

-Ne viccelj, nem vagyok halálos beteg! Holnap után már haza is mehetek.Nem kell maradnod.

-Akkor nem bánod, ha most elmegyek? Nagyon hosszú volt a mai nap, és elfáradtam. Már elég későre jár... 

-Menj csak. Anya! Hány óra van? -kérdeztem kíváncsian.

 -Fél 11. -válaszolt, aztán egy puszit nyomott a fejemre, és miután megígérte, hogy holnap délután meglátogat elment. Elég hosszú volt az altató hatása... majdnem az egész napot végigaludtam, de ettől függetlenül hamar elnyomott az álom.

Másnap amikor felébredtem, Harry volt az első akit megláttam. Nyugodtan, mosolyogva üldögélt az ágyam melletti széken. Ez a 'jelenség' bearanyozta a reggelemet.

-Jó reggelt Csipkerózsika! Mi jót álmodtál? -üdvözölt mosolyogva. Az álmomat inkább nem részletezném neki, mert Ő volt benne a főszereplő.

-Mióta ülsz itt? -kérdeztem, és akaratlanul is elmosolyodtam.

-Fél órája.

-És nem unatkoztál ennyi ideig? 

-Dehogy. Néztem, ahogy alszol, és hallgattam, amit álmodban motyogtál. -mondta nevetve. Szóval beszéltem álmomban... akkor bizonyára tudja, hogy vele álmodtam.

-Aha.. és mit hallottál? -kérdeztem egy kicsit ijedten.

-"Harry,Harry ne menj el" de ez volt a kedvencem: "Legbelül talán mindig féltékeny leszek egy kicsit Louisra, és a közös múltatokra..." -mondta Harry, és egyre nagyobb mosolyra húzódott a szája, aztán hangosan nevetni kezdett. Szóval... én ilyet mondtam. Erre nem emlékeztem. Ez a reggel is érdekesen indul...
-Öhm.. Ez nem vicces,jó? -próbáltam leállítani, és egy pillanatra azt hittem sikeresen, de aztán megint elkezdett nevetni, én pedig elvörösödtem.

-De az! Egyébként igazán nincs okod Louisra féltékenynek lenni. A répái fontosabbak neki, mint én... -mondta Harry szomorúságot színlelve. Hát persze.. Louis és a répái.. kicsit ráértem a hét elején, és utánanéztem pár dolognak a fiúkkal kapcsolatban, és hát találtam érdekes dolgokat, például Nando's -os képeket, Louist répákkal, és valami galambbal... Furcsa egy banda... - Szóval... hoztam neked egy kis meglepetést. Magadra hagylak vele, de csak 10 percet kaptok, a meglepetésed randira siet, de gondolta meglátogat előtte. -jelentette be Harry, aztán rám villantotta azt a tökéletes mosolyát, majd kiment. Pár másodperccel később Niall arcát pillantottam meg. 
-Szia Caroline! - köszönt mosolyogva, és leült arra a székre, ahol nemrég még Harry ült. -Sajnálom, hogy ilyen körülmények között találkozunk... Hogy vagy? 
-Megvagyok, bár még nem igazán sikerült feldolgoznom a tegnapi napot.. -sóhajtottam.
-Elhiszem. Főleg, hogy a világbajnokság előtt... 
-Abbahagyom a táncot. -szakítottal félbe.Niall kérdő pillantással reagált. -Belefáradtam.
-Nem fogod megbánni? -kérdezte. Ez a beszélgetés kezd hasonlítani a tegnap estire. Mintha összebeszéltek volna az anyámmal.
-Nem. Amúgy Harry azt mondta, hogy randira sietsz... ki a szerencsés? -kérdeztem mosolyogva.
-Lisa. Tudod, még együtt jártunk az X-faktor előtt... aztán közbejött a hírnév, a rajongók.. és szakítottunk. Én persze nem tudhatom, de biztos nem könnyű híres emberrel együtt lenni. Pár napja viszont találkoztunk és... úgy döntöttünk, hogy adunk még egy esélyt a kapcsolatunknak. -mesélte Niall jókedvűen. Örültem neki, hogy amíg nem találkoztunk, lecsillapodtak az érzelmei, amiről még Londonban hallottam.
-New Yorkban? -kérdeztem.
-Nyaral, ahogy mi is. Bár mi holnap visszamegyünk Londonba. -mondta. Holnap? Harry azt mondta, hogy még egy hétig maradnak.. Végül is mindegy, nem is tudom mit hittem.. 
-Ne haragudj Caroline, de most rohanok, mert késésben vagyok. Jobbulást! -köszönt el Niall, egy mosoly kíséretében, aztán már el is tűnt. 
-Na, jót beszélgettetek? -jött be Harry. 
-Igen... -válaszoltam, és néztem, ahogy újra helyet foglal a széken. -Miért nem mondtad, hogy mégis elmentek holnap? -kérdeztem szomorúan.
-Mi? Én nem megyek sehova.. ezt honnan vetted? -kérdezte.
-Hát csak Niall azt mondta, hogy a mai az utolsó nap itt...
-Nekik. Ők visszamennek, de én itt maradok. Éppen azon gondolkodtam, hogy lehet, hogy két hetet maradok. Mit szólsz? 
-Tudod.. én nem igazán értem, hogy most mi is történik kettőnk között.. már ha történik egyáltalán valami... de én... én csak szeretnék tisztán látni ez ügyben. -mondtam, de amint elhagyták ezek a szavak a számat, azonnal meg is bántam. Hogy kérdezhettem ilyet?!
-Nos... igazából én sem tudom, hogy történik-e bármi is kettőnk között.. de tudnod kell, hogy én nem bánnám, ha történne. -válaszolta. Valahogy már nem is bántam annyira az előző mondatomat. -Hát te? -nyugi. Minden oké. Csak egy 'én sem', és ....
-Azt hiszem, hogy talán nekem sem lenne kifogásom a dolog ellen... -ez elég bizonytalanul hangozhatott..
-Hű! Csipkerózsika.. reménykedtem, hogy ez lesz a válasz, de még kicsit nehezemre esik elhinni.. nálam valahol ott kezdődött minden, amikor láttalak táncolni. Az a szenvedély, ahogy mozogtál... valamiért megbabonázott. -könnycsepp. Megint megjelent a szemem sarkában egy könnycsepp..
-Harry, én abbahagyom a táncot. Végleg. Tegnap reggel beszéltünk is erről...
-Ahogy gondolod, csak nehogy megbánd! -érzem, hogy nem fogom. Tudom, hogy jó döntést hoztam. Minden, amire vágyom, az Harry, és egy normális élet, bár nem tudom, hogy mellette miért is várok normális életet. Popsztár, aki híres, több millió rajongóval.. mellette aligha lehet normális életem, de miatta kész vagyok vállalni bármit. Mindennél jobban vágytam már egy ölelésre tőle. Ma még meg sem érintett...
-Nem fogom. -mondtam, Ő pedig közelebb hajolt, és megölelt. Alakul az életem,és eddig úgy tűnik, hogy a legjobb irányba.