12. rész : Veszekedés

Harry szemszöge.

Pár másodperc múlva újból elkezdett valaki dörömbölni a szobám ajtaján. Caroline belemosolygott a csókba, és elhúzódott. Intett a fejével, hogy nyissam ki az ajtót, de mivel nem volt kedvem felállni csak kiabáltam egy "Szabad!" -ot. Az ajtó kinyílt, és Louis sétált be rajta. Amikor meglátta Carolinet, megtorpant, és szúrós pillantást vetett rám.

-Szóval így állunk. Megcsalsz. Na de nem baj, nekem is van valakim. -mondta sértődötten. Egy pillanatra Carolinera pillantottam, aki Louist méregette. -Csak azért jöttem, hogy megbeszéljük, hogy mikor mutassam be neked. Ha van pár perced.. bocsánat. Percetek, akkor bemutatnám. -Carolinera néztem, aki beleegyezően bólintott.
-Ha tényleg nem várhat holnapig... -sóhajtottam, mire Caroline oldalba bökött.
-Nem várhat! Mindjárt jövök, hozom is! -mondta lelkesen Louis, majd ugrott egyet, és kirobogott a szobából. Nem kellett sok idő, a banda legőrültebb tagja jókedvűen rontott be a szobába, de egyedül volt.
-Hát a barátnőd hol marad? -kérdeztem meglepődve.
-Itt van! -húzott elő egy répát a háta mögül. Egy répát! -Suzie a neve. - elkezdte simogatni és ölelgetni a zöldséget. -Szerelem volt első látásra. 
-Az ég szerelmére Louis, ez csak egy répa! Egy zöldség! 


Caroline szemszöge.


-Az ég szerelmére Louis, ez csak egy répa! Egy zöldség! -mondta idegesen Harry.
-Mr. Styles, ez nem zöldség! Ez narancssárgaság! -tiltakozott Louis sértődötten. Harry egyre ingerültebben figyelte, ahogy a répa és a "kedvese" táncolnak a szobája közepén. 
-Tudod, én nagyon sajnálom, hogy nincs senkid, de attól még nem kéne elijeszteni az én barátnőmet! Tényleg... csak menj már ki a szobámból! -kiabálta Harry mérgesen. Louis sokkolva állt, és szorongatta a "barátnőjét". Barátnő... nem rémlik, hogy megkért arra, hogy járjunk együtt...
-Elgondolkodtál már azon, hogy mi van, ha nem én ijesztem el a barátnődet, hanem te? - húzta fel Louis a szemöldökét.
-Jaj ne csináld már! Nem lehetne, hogy egyszer nem próbálod tönkretenni?! 
-Mégis miről beszélsz? -kérdezte a Répás, kerek szemekkel.
-Miről-miről... mintha nem tudnád! Féltékeny vagy. Eddig minden barátnőmre szemet vetettél, de garantálom, hogy Caroline nem vevő az "édes humorodra"! -ordította Harry egyre dühösebben. Louis értetlen, mégis haragos pillantással bombázta a másik fiút. Be kell vallanom, hogy nem igazán érettem mi történik. Nagyon szerettem volna közbe szólni, de úgy döntöttem, hogy inkább lapítok, bármennyire is nagy a kísértés, hogy beolvassak egyet valamelyiküknek. Az igazság az, hogy azt se tudom, ki érdemelné meg a fejmosást. Mindketten egyre hangosabban kezdtek kiabálni a másikkal, én pedig már nagyon kínosan éreztem magam. Pár perc múlva Zayn robogott be az ajtón, mire mindkét fiú elhallgatott, és minden szempár az ajtóban, ökölbe szorított kézzel álló srácra szegeződött.
-Mégis mi a francot képzeltek magatokról, hm?! -törte meg a néhány másodperces csendet. Harry és Louis mukkanni sem mertek. -Nem veszitek észre, hogy Caroline, aki miatt veszekedtek, itt van, és ezt az egész borzalmat hallja? Hogy lehettek ennyire érzéketlenek?! Nem ismerek rátok. -A két fiú összenézett, majd mindketten felém pillantottak. Ha lehetséges, most még kellemetlenebbül éreztem magam.
-Én akkor sem értem, hogy Harry mi jogon feltételezheti, hogy minden kapcsolatát megpróbálom tönkre tenni! -mondta Louis, aztán elindult kifelé a szobából, és becsapta maga után az ajtót.
-Beszélek Louissal. -mondta Zayn, és elindult Louis után. Harry leült mellém, és szótlanul meredt maga elé. Néhány perc elteltével meguntam, hogy már körülbelül fél órája szótlanul ülök, úgyhogy felálltam, és az ajtó felé vettem az irányt.
-Sajnálom. -hallottam egy halk hangot a hátam mögül, mire akaratlanul is megtorpantam.
-Hagyjuk. -mondtam még mindig hátat fordítva neki. Nagy nehezen kinyitottam az ajtót - nem voltam a legjobb lelki állapotban, főleg nem ajtónyitáshoz, vagy csapkodáshoz, úgyhogy óvatosan becsuktam magam után a szoba ajtaját. Lassan lebandukoltam a lépcsőn, de mielőtt leértem volna, meghallottam Louis hangját.
-Sajnálom, oké? Én arról a Samantha dologról nem tehetek. Különben is... régen volt!
-Nem az a lényeg, hogy mikor volt! Látszólag Harry még nem tette túl magát rajta. -válaszolta Zayn. Talán tényleg jobb lenne hazamenni. Minél több ideig vagyok itt, annál rosszabbul érzem magam. Ki a fene az a Samantha?!
-Nekem úgy tűnik elég jól megvannak Carolinenal. -vonta meg a vállát.
-Harry nagyon kibukott, amikor Caroline közelébe merészkedtél. Biztos fontos neki. Samantha után pedig mindenre ugrik. Nem felejtette el. -magyarázta Zayn. Sosem járok jól, ha kihallgatom a fiúkat. Legutóbb sem sült el a legfényesebben...
-De én semmit nem akarok Carolinetól! Én csak szórakozni akartam egy kicsit. Nem gondoltam, hogy Hazza lesz szíves ezt az egész ártatlan dolgot úgy ahogy van félreérteni.
-Ne nekem mentegetőzz, hanem inkább Harrynek, de Caroline is megérdemelne legalább egy "bocsi"-t. 
-Mégis miért? Mert megvédtem magam?! Ne röhögtess már Zayn... -azt hiszem, itt lett elegem. Fogtam magam, és felsiettem a lépcsőn, vissza Harry szobájába. Mintha üres lett volna, bevágtam magam után az ajtót, és leültem az ajtó elé. Egy pillanatra talán tényleg megfeledkeztem Harry jelenlétéről.