14. rész : Érdekesen alakult ez az este...

Ahogy meghallottam, hogy csengettek, azonnal lerohantam a lépcsőn, hogy kinyissam az ajtót, hiszen már ideje lenne, hogy Harry megérkezzen. Mikor leértem az emeletről, a göndör hajú srác, és Greg kerek szemekkel bámultak egymásra. Harry az ajtóban állt, Greg pedig közvetlenül vele szemben. Nem értettem, hogy miért néznek farkasszemet, és hogy miért bámulják egymást ennyire döbbenten. A tekintetem egyik fiúról a másikra vándorolt, majd vissza, és jó pár kellemetlen másodpercen keresztül meredtem rájuk tanácstalanul. Úgy éreztem, hogy kéne mondanom valamit, de nem tudtam, hogy mi lenne a legkézenfekvőbb. 

-Nyugodj meg, Caroline! Ne kezdj sikítozni! -lépett mellém Greg, mire még jobban elbizonytalanodtam. Már tényleg nem tudom, hogy mi folyik itt.

-Miért kéne sikítoznom? -kérdeztem.

-Nem tudod, hogy ki Ő? -mutatott az ajtóban álló fiúra.

-De tudom, és nem értem, hogy...

-Ne! Ne kezdd el szidni! Nagyon jó fej srác, és kedves is, meg vicces, de nem viselni túl jól a negatív kritikát. -magyarázta az újdonsült lakótárs.

-De Greg, én nem...

-Akkor miért nem sikítasz? 

-Mert Caroline a barátnőm, te idióta! -szólalt meg végre Harry is. Greg szeme kikerekedtek, majd értetlenül nézett ránk. El sem tudtam képzelni, hogy mi járhat a fejében, de lehet, hogy jobb is így.

-Mióta? És én erről miért nem tudok?

-Nem tartozom beszámolóval neked a barátnőimről, Greg. Ha nem haragszol, most megyünk, de azért örülök, hogy összefutottunk. -hadarta Harry, majd megfogta a kezemet, és kivonszolt a házból.  Mikor beültünk a kocsiba úgy éreztem, hogy muszáj tudnom, mi volt ez a kis jelenet. Nem bírtam ki, hogy ne kérdezzem meg, de szerintem a kíváncsiság egy természetes dolog...

-Hogy kerül Greg a házatokba? -fordult hozzám Harry, mielőtt én bármit is kérdezhettem volna tőle. 

-Ő anyum pasijának a fia. Nézd, én nem tudtam, hogy van fia! Erről nem volt szó... és mielőtt bármit is félreértenél... -kezdtem magyarázkodni.

-Állj. -szakított félbe. -Tudod hogy hívják Greg apját?

-Bobbynak... de miért nem értem, hogy mi folyik itt? -kérdeztem egyre kétségbeesettebben, mivel senki nem képes válaszolni a kérdésemre.

-És a vezetéknevét tudod? 

-Ennyire részletesen nem mentünk bele a dolgokba.. 4 napja ismertem meg. Valahogy a vezetékneve pont kimaradt a bemutatkozásából, ami abból állt, hogy "Szia Caroline! Már nagyon sokat hallottam rólad, örülök, hogy megismerhetlek. Szólíts csak Bobbynak!".

-Horan.

-Tessék? 

-Horan. Bobby Horan. Greg Horan. 

-Horan? Mármint... hogy... várj... Niall... Harry mi ez? -néztem rá ijedten, bár nem tudom miért. Ebben az egészben nincs túl sok félelmetes dolog, csak talán... na jó, egy kicsit mégis ijesztő. 

-Neked eddig komolyan nem esett le, hogy te Niall apjával élsz, és hogy anyud vele jár?- kimondva elég érdekesen hangzott.  

-Mivel vezetéknevet nem tudtam, és még azt sem tudtam, hogy vannak gyerekei.. nem.

-Lehet, hogy Niall és te hamarosan féltesók lesztek. -mosolygott rám, aztán beindította a kocsit és elhajtott. Sokkolva ültem, és bámultam kifelé az ablakon. Ahogy emésztettem Harry szavait, mintha villám csapott volna belém, felfogtam, hogy mit is mondott: féltestvér. Ahhoz előbb el kell vennie Bobbynak anyát. Igen, azt még megemésztettem, hogy ide rángatott, egy vad idegen pasihoz -aki mellesleg Niall apja - de ezt nem fogom elviselni, ha anyának az az ötlete támad, hogy újra férjhez menne.
-Hé, Caroline.. annyira szótlan vagy. Egész úton meg sem szólaltál, hiába beszéltem hozzád, vagy kérdeztem bármit... én elhiszem, hogy meglepett ez a dolog, de nem gondolod, hogy egy kicsit túlzásba viszed? -szólalt meg Harry. Észrevettem, hogy már megálltunk, és leparkoltunk egy épület előtt.
-Te beszéltél? -kérdeztem.
-Erről beszélek...
-Nézd Harry... én sajnálom, de tudod egy kicsit felkavart a dolog...
-Megértem, de miért ennyire? 
-Mert nem szeretnék új apát! Nem akarom, hogy bárki is helyettesíteni próbálja! Nem akarok állandóan ezzel a Bobbyval jópofizni, és nem akarok tesókat sem! -fakadtam ki, már szinte a könnyeimmel küszködve.
-Megértelek, Caroline, de..
-Dehogy értesz! Te nem tudhatod, hogy ez milyen. A te apád él, és virul, boldogan élnek a szüleid együtt! Hogy tudnád ezt megérteni?! -estem neki.
-Azt hiszed, hogy az én életem fenékig tejfel? Én híres vagyok, igen... de ez nem azt jelenti, hogy sosem történt velem semmi tragikus. Ugyanolyan ember vagyok mint te, és ugyanúgy volt már mélypontom, mint neked. Van fogalmad arról, hogy milyen elveszíteni egy testvért? Nem hiszem. Jobb lenne, ha ezt a randit inkább elhalasztanánk. -mondta, majd beindította a kocsit, és a házunk felé vezetett. Szóhoz sem tudtam jutni, nemhogy ellenkezni, de nem is lett volna kedvem vitatkozni vele. Ez az este egyszerűen el lett rontva, és ennyi. Felesleges lenne tovább rontani még egy nagyobb veszekedéssel. Ahogy a kocsi megállt a házunk előtt, kiszálltam, és egy halk köszönés után elindultam befelé. Tudom, hogy nincs okom sírni, hiszen igazából nem vesztünk össze, és anya nem készült újra férjhez menni, de valahányszor eszembe jut a gondolat, hogy egy új apám legyen... mindig az a vége, hogy bezárkózom a szobámba, és sírok. Ez most sem volt másképp.