7.rész : Műteni kell...

Harry... a következő dolog, amire emlékszem, hogy Harry ébresztget.

-Caroline, jól vagy? Hallasz? Caroline! -kiabálta idegesen.

-Hol.. hol vagyok?  -kérdeztem, mikor kinyitottam a szemem.

-Nyugodj meg, nincs semmi baj! Hál' istennek, hogy felébredtél! Fel tudsz állni? -kérdezte Harry aggódva, de elég idegesen, és sürgetően.

-Nem tudom. Harry.. fáj a lábam. Nagyon fáj. 

-Próbálj meg felállni! Segítek. -mondta Harry, és megpróbált felsegíteni, de nem sok sikerrel, ugyanis nem tudtam ráállni a lábamra.

-Harry! A lábam... -szisszentem fel kétségbeesve. - Nem tudok ráállni.

-Nyugodj meg, beviszlek a kórházba. -mondta, aztán felemelte, és visszaültetett a kocsiba. Meg voltam győződve arról, hogy a lábam eltört. Egész szerencsésen ráestem, úgyhogy búcsút mondhatok a világbajnokságnak. Hiába akartam meghátrálni, nem lettem volna rá képes. Talán apa miatt, de az is lehet, hogy szimplán csak félek az igazságtól. Jaytől. 

A kórházban megállapították, hogy ez bizony törés. megvizsgálták a fejemet is, hátha agyrázkódásom is van, mert a elég szépen legurultam a lépcsőn, és az ütés a fejemet is érte. 

-Nem szeretném megijeszteni kisasszony, de úgy tűnik, hogy meg kell műteni a lábát. -mondta az orvos.

-Tessék? Hogy műteni kell?! -kérdeztem alig hallhatóan, és a kérdés végére a hangom elcsuklott.

-Ne aggódjon, csak egy rutinműtét, naponta többször is elvégezzük. Mindössze 4 napig kell bent maradnia, ez pedig igazán nem sok idő. -magyarázta.

-Kérem.. nem lehetne, hogy valahogy megússzam a műtétet? -kérdeztem szinte könyörgő hangon.

-Sajnálom kisasszony, de ez nem lehetséges. 

-És mennyi idő, mire újra lábra tudok majd állni? 

-Ha minden jól megy, akkor legfeljebb egy hónap. -1 hónap?! És addig mégis mit csinálok? Harry megszorította a kezemet,átkarolt, majd a vállára hajtottam a fejem.

-Nyugodj meg, minden rendben lesz! -suttogta a fülembe Harry. Lesz. 1 hónap múlva. Miért történik ez velem? Olyan hihetetlen, hogy valakinek ennyire felforduljon az élete egyetlen reggel alatt. Na meg itt van Harry... nem értem, hogy mi történik velünk. Csókolóztunk, most pedig hozzábújok, és itt van velem. Az orvos elment egy pillanatra, aztán gyorsan, nyugodt arccal vissza is jött.

-Egy óra múlva már meg is lesz a műtét. Fél óra múlva elkezdjük. Addig Miss Stewart -a nővér- elkísér az ágyadhoz. A szüleidet értesítsük? 

-Rendben. Nem kell, majd én telefonálok. -utasítottam el az ajánlatot. Az orvos bólintott, aztán Harry segítségével eljutottam a szobáig, ahol 4 ágy volt, de egyik sem volt foglalt. 

-Igazán szerencsés vagy, hogy a barátod itt van melletted. Látszik rajta, hogy mennyire szeret téged. -jegyezte meg a nővér, mire elpirultam.

-Hogy szeret? Ez miből gondolja? -kérdeztem döbbenten.

-Ahogy rád néz, és ahogy itt van melletted, vigyáz rád.. messziről észrevehető, hogy mennyire odavan érted. Igazán szerencsés vagy. Az ember ennyi idő korában általában azt sem tudja, hogy mi az a szerelem. - magyarázta a nővér, miközben felsegített az ágyra. Még rendezkedett egy kicsit az ágy körül, aztán kiment a szobából, én pedig egyedül maradtam. Harry lement kávéért. Elővettem a telefonomat, és anyát tárcsáztam.

-Caroline! Mi van veled? Rengetegszer hívtalak! Hol voltál az éjjel? -szólt bele anya a telefonba nagyon idegesen. Azt hiszem, hogy a 17 nem fogadott hívásról anyától elfeledkeztem...

-Nyugodj meg anya! Ne aggódj, csak egy barátomnál aludtam, aztán otthon leestem a lépcsőn, és most kórházban vagyok... fél óra múlva műtik a lábamat... -a hangom elcsuklott. Eszembe jutott, hogy egy hónapig nem tudok majd járni...

-Tessék? És te ezt ilyen nyugodtan közlöd? Azonnal bemegyek hozzád a kórházba. 10 perc, és ott vagyok. -hadarta anya, majd letette a telefont.

-Beszéltél már anyuddal? -kérdezte Harry, miközben besétált az ajtón, és odaadta nekem a kávét. Ahogy megláttam, furcsa érzésem támadt, és eszembe jutottak a nővér szavai.

-Ööö.. igen. Azt mondta, hogy mindjárt itt lesz.. bár szerintem beletelik egy kis időbe, amíg átverekedi magát ezen a délelőtti forgalmon.. -válaszoltam.

-Körülbelül mennyi idő amíg ideér?

-Minimum 20 perc, de az is lehet, hogy nem ér ide a műtét elejére.. -sóhajtottam, aztán a lábamra néztem. Hogy lehetek ennyire szerencsétlen?!

-Majd elmondom neki, hogy mi történt...

-Köszönöm. -mosolyodtam el. -Egyébként csak kíváncsiságból.. de mi történt veled?

-Hogy érted? -kérdezte, majd leült az ágyam mellett székre.

-Hát csak Londonban olyan más voltál... most meg mintha nem lennél önmagad..

-Akkor nem voltam önmagam. Tudod az egy elég nehéz nap volt, és elkerülhetetlen volt, hogy valakin ne vezessem le a feszültséget. Könnyebb volt egy ismeretlenen, mint mondjuk a srácokkal, és hát.. te voltál éppen kéznél..

-És ezt után is így tervezed? Ha éppen ideges vagy, majd szépen levezeted rajtam, ha kéznél leszek? -igazából azt sem tudom, hogy miért kérdeztem meg, hogy mi történt vele. Aztán ez a válasz...

-Nem, dehogy! Az csak véletlen volt. -válaszolta, és megfogta a kezemet. - Többet nem fordul elő. Főleg veled nem, ezt megígérem.

-Ebben biztos vagyok, ugyanis holnap visszamész Londonba, és nem valószínű, hogy így túl gyakran fogunk találkozni. -hajtottam le a fejem. Ha elmegy... ki fog meglátogatni amíg itt töltöm el az időmet? Egy kórházban.. aztán 1 hónapig bezárva egy házba.

-Ki mondta, hogy visszamegyek? Még maradok 1 hetet. Nyári szünet. -válaszolta Harry mosolyogva. -Addig pedig mindennap meglátogatlak, és szórakoztatlak. Persze csak ha nem bánod.... -tette hozzá, és elpirult.

-Dehogy bánom.. csak nem tudom, mivel érdemeltem ezt meg.

-A múlt éjszakával... estével. -eszembe jutott, amit a kocsiban mondott. Még nem volt időm megemészteni, hogy mi csókolóztunk.. valószínűleg a kórházban töltött időm 90 %-ában ezt fogom feldolgozni. Elmosolyodtam, és egy pillanatig elképzeltem magam Harry mellett. Hiába jártam még Jayjel, valahogy tudtam, hogy nagyon mérges lesz rám, és Ő fog szakítani velem. Így legalább nem rám marad a neheze.

-Nos, kisasszony, akkor az altatás után kezdenénk is a műtétet! -sétált be a szobába az orvos, és egy injekciós tűt tartott a kezében. Az arcomról lefagyott a mosoly, és elsápadtam. Harry megszorította a kezemet, és bátorítóan rám mosolygott.  

Nem lesz semmi baj, minden a legnagyobb rendben lesz. nemsokára újra lábra tudok majd állni. Ne félj Caroline, egy ilyen műtétbe még senki nem halt bele. 

Összeszedtem magam, odatartottam a karom, Ő pedig belém szúrta a tűt. 

-Itt vagyok melletted! Nem is mozdulok innen. -mondta Harry, aztán egy kis idő múlva minden elsötétült...