13. rész : Váratlan vendég

-Azt hittem elmentél. -jegyezte meg Harry halkan.

-Úgy volt, de aztán mégsem... -válaszoltam, mintha nem lenne nyilvánvaló. Az ágyon ülve bólintott, és ismét beállt az a kínos csend. Pár perc múlva végül megtörötem.

-Ki az a Samantha?

-Miért fontos ez? Egyáltalán honnan tudsz te róla? -kérdezte döbbenten.

-Hallottam, hogy Zayn és Louis valami Samantháról beszélgetnek. Tudni szeretném, hogy ki az. -mondtam határozottan -már amennyire ilyen lelkiállapotban lehetséges.

-Hát jó... régen a barátnőm volt. -válaszolta röviden.

-És mi történt? Miért lett vége?

-Ő volt eddig az egyetlen olyan barátnőm, aki rajongó volt. Az első adandó alkalommal rávetette magát Louisra. Lou pedig részeg volt, mert kikészítette a Hannahval való szakítás, és mint tudjuk az ember részegen nem túl megfontolt, így nem kellett Samanthának sokat fűznie... hamar belement a dologba. Később kiderült, én meg végeztem. Azóta nem is volt barátnőm. Nem tudok megbízni a lányokban. -magyarázta. -De ez már régi történet. Több mint egy éve történt, úgyhogy igazán nem fontos.

-Egy éve nem volt senkid? -hirtelen ez volt az egyetlen információ, amit ki tudtam szűrni a szavaiból. Harry Styles. Egy sikeres, jóképű tinipopsztár, több százezer lány legnagyobb álma, szinte bárkit megkaphatna, neki mégsem volt barátnője?

-Mondtam hogy nem tudtam megbízni senkiben!

-És ezekszerint bennem bízol? -kérdeztem halkan.

-Ezekszerint igen, de nem szeretném, ha ezzel te is visszaélnél. -bólintottam, majd felálltam a földről, és letelepedtem mellé az ágyra.
-Úgy ismertél meg engem, hogy képes lennék visszaélni a bizalmaddal? -kérdeztem, miközben a fejemet a vállára hajtottam.
-Samanthát sem úgy ismertem meg. -felelte.
-Vagyis annyira azért mégsem bízol bennem. -állapítottam meg, miután elhúztam a fejemet a válláról. 
-Nem úgy értettem... -motyogta. -Figyelj Carolnie! Nem lehetne, hogy egy nyugodt estét eltöltsünk együtt? Eddig egyetlen egy nyugodtan zajló randink sem volt. -elmosolyodtam, és megpróbáltam eltekinteni attól, hogy nem bízik bennem olyan nagyon. Valahol meg is értem, hiszen híres, sokan akarják kihasználni. 
-Helyesbítek: Eddig egyetlen egy randink sem volt. -javítottam ki.
-De egy volt már! Amikor elvittelek a tengerparti házba, és te lerészegedtél. -mondta, miközben oldalba bökött.
-Hé! Nem is voltam annyira részeg! -ellenkeztem nevetve.
-Nem emlékeztél arra, hogy miket csináltál... szerintem nem voltál túl józan, ha még arra a csókra sem emlékszel. 
-Az nem is volt randi. Megbeszéltük, hogy az csak egy baráti találkozó. Nem emlékszel?
-Hát jó.. akkor Caroline. Elvihetlek valahova ma este? Csak hogy meglegyen az első randink.
-Igen. -mondtam, majd magához ölelt. Egy ideig összebújva üldögéltünk, egészen addig, míg Louis be nem rontott a szobába kopogás nélkül. Harry azonnal gyilkos pillantást küldött felé. 
-Bocs... remélem nem zavartam meg semmit. Csak szeretnék bocsánatot kérni az előbbi viselkedésemért. Tudom, hogy még nem felejtetted el azt a dolgot, és én tényleg nagyon sajnálom. Én megértem, hogy ez nem könnyű, de továbbléphetnél már. Nézz csak magad mellé. Találtál egy gyönyörű, kedves, aranyos lányt. Vele foglalkozz, ne a múlttal! -hadarta Louis.
-Tudod, hogy milyen nehéz ezt elfelejteni, nem? Te vagy az, akinek a legjobban tudnia kéne. Akkor ezt tartsd is tiszteletben. Egyébként igazad van. Nagyon szerencsés vagyok, hogy visszakaptam Carolinet, és igyekszem nem elveszíteni. -válaszolta Harry.
-Visszakaptad? -lepődött meg Louis. 
-Amikor haza jöttem New Yorkból, nem mondtam, de ... szóval ... nem voltunk együtt...
-És miért nem mondtad?!
-Nem tudom, oké? Igazán leszállhatnál már rólam! -csattant fel Harold. Louis védekezően felemelte a kezeit, és kiment a szobából.
-Ideje mennem. -jelentettem be, és felálltam az ágyról. 
-Este nyolcra érted megyek. -mondta Harry, miközben felállt, és megfogta a kezem. 
-Oké. -ennél többet nem tudtam kinyögni. Földbe gyökerezett lábakkal próbáltam tűrni, ahogy a zöld szemei mélyen a szemembe merednek. 
-Nem tudom a címed. -mondta, de még mindig a szemeivel babonázott. Végül Harry a kezembe nyomta a telefonját, és megkért, hogy írjam bele. Mikor végeztem, nyomtam egy puszit az arcára, és elsiettem. Elköszöntem Zayntől és Louistól, és már úton is voltam hazafelé. Nem tartott sokáig, míg haza értem. Ezek szerint úgy 10 percre lakom a fiúktól. 
Becsuktam magam mögött az ajtót, ledobtam a táskámat, és felviharzottam a lépcsőn, egyenesen a szobámba. Kicsit később megszomjaztam, ezért lementem a konyhába inni. Kivettem a hűtőből a narancslevet, elővettem egy poharat, és megtöltöttem. Ivás közben megfordultam, és nem várt látvány fogadott. Majdnem sikerült félre nyelnem meglepetésemben. Egy srác állt előttem egy szál törölközővel a derekán.
-Hát te meg ki vagy? -kérdeztem döbbenten, ugyanakkor ijedten. 
-Greg. Nagyon örülök. -mondta, és mosolyogva nyújtotta a kezét. Hogy a fenébe kerül ide ez a Greg?!
-Öhm.. Caroline. De hogy kerülsz te ide? 
-Bobby fia vagyok. Idén kezdtem a fősulit, és kollégiumban lakom. Csak néha járok haza. -mutatkozott be. Nem is mondta senki, hogy Bobbynak van fia...
-Értem... Nyáron is bent vagy? 
-Nem, most Los Angelesben voltam a haverokkal. Te vagy Bobby barátnőjének a lánya?
-Igen. Pár napja költöztünk ide.
-Tudom. Apa mindent elmondott, kivéve, hogy ilyen szép az új lakótárs. -ajajj. Erre van a legkevésbé szükségem. Nem szeretném, hogy bármilyen félreértésre adjon okot.